2014. március 28., péntek

Kapaszkodjunk valamibe! Kapaszkodjunk valamibe?



Itt fuldoklik szeretett csapatunk a szemünk láttára, bőrünkön érezzük a kínt, szívünkben hordozzuk a fájdalmat, elménk lassan feladja a harcot, mert nincs akkora kapacitása, hogy értelmezni tudja a helyzetet, a tényeket. Hetek, hónapok, évek óta hömpölyög ez a folyamat, ráadásul így 2014 tavaszára már tényleg odáig süllyedtünk a szarban sárban, hogy temérdek vágyunk, kívánságunk, érzésünk, szomorúságunk közepette is magasan, jól láthatóan kapálózik egy gondolat a fejünkben: Legyen már vége ennek az átkozott szezonnak! Sajnálattal közöljük, hogy még nincs.

És, ha már így van, akkor ne legyünk restek, vegyük elő mazochista énünket és próbáljunk valami fogódzót találni a káoszban, hogy később el tudjuk mondani sikeresen kreáltunk magunknak még egy verziót, amit aztán végül újra csalódásként kellett megélnünk bíztunk benne és tessék ez legalább a végére így összejött. Hogy miért tennénk ilyet? Jogos a kérdés. Ha már nem nézzük, feladtuk, elegünk volt az idényből akkor semmiért, de ha még a sok keserűség ellenére sem vagy képes nem nézni a meccseinket (a szerző az utóbbi csoportba tartozik) akkor azért, hogy ne üres fejjel, céltalanul pásztázva a képernyőt kelljen végigzongorázni a 90 perceket.

Ne foglalkozzunk most egy kósza pillanatig a vezetéssel, a kerettel, annak állapotával, CSUpán CSUkjuk be a szemünket, markoljuk meg azt a fogantyút és nevezzük közben nevén: Európa Ligát érő helyezés - egy Milan szurkolók körében joggal lesajnált, gazdaságilag is értéktelen sorozat, Európa másodosztálya. Igen ide jutottunk, ez most az a határozatlan, erőtlen kezünk összeszorításával működésre bírható használati tárgy, amit vagy megérintünk, vagy nem. 


Róla van szó!

Jelenleg többről, mint matematikai esélyről nem beszélhetünk, de ennek ellenére a bajnoki sorsolás szeszélye folytán olyan szituáció alakulhat ki, amely szerint kizárólag rajtunk múlik, hogy a végjátékra a tűz, jó maradjunk annyiban a parázs közelébe érünk-e. A következő 4 forduló megadja a lehetőséget arra, hogy érezzük, hogy élünk, még ha alig is tesszük azt. Annyiszor elment már ez a szezon, annyi csalódás szedett minket darabokra, hogy már bőven mindegy lesz-e még egy vagy sem, így teher nélkül adhatunk magunknak még egy célt, hogy esetleg emlékezhessünk valami, akár csak kicsit is szépre ebből az idényből. Tudjuk, igen nehéz számunkra jelenleg abba is belekapaszkodni, hogy csak rajtunk múlik, mert semmi olyan impulzus nem éri a szurkolót, hogy higgyen mostanság ebben a Milanban, másrészt ez ferdítésnek tűnhet, mert van egy pár csapat előttünk, akik ugyanúgy vagy akár még eredményesebben is focizni fognak hétvégenként. Ha magunkat a nevünket nézzük, papíron szép látvány a következő 4 ellenfelünk, ráadásul 3 alkalommal hazai pályán játsszunk, de pont leendő játszópajtásaink azok az alakulatok, akik idegileg teszik tönkre a szurkolót - mondjuk manapság ki nem - annyira nem tudunk velük mit kezdeni. Ugyanis ők azok – nevezzük akkor nevükön őket: Chievo(o), Genoa(i), Catania(o), Livorno(o) – akik nem igazán szeretnek támadni, ellenben visszaállnak, amivel szemben még véletlenül sem tudunk mit csinálni, és akkor az ebből adódóan kialakuló kontrákról már ne is beszéljek.

Na de, nézzük, akkor miről is van szó konkrétan:
 

31. forduló
32. forduló
33. forduló
34. forduló
5. Inter 48p
Livorno (i)
Bologna (o)
SAMPDORIA (i)
PARMA (i)
6. Parma 47p
LAZIO (i)
Napoli (o)
Bologna (i)
INTER (o)
7. Atalanta 43p
Bologna (i)
Sassuolo (o)
Roma (i)
H. VERONA (o)
8. Lazio 42p
PARMA (o)
SAMPDORIA (o)
Napoli (i)
TORINO (o)
9. Samp 40p
Fiorentina (o)
LAZIO (i)
INTER (o)
Catania (i)
10. HVerona 40p
GENOA (o)
Chievo (i)
Fiorentina (o)
ATALANTA (i)
11. Torino 39p
Cagliari (o)
Catania (i)
GENOA (o)
LAZIO (i)
12. Milan 39p
Chievo (o)
GENOA (i)
Catania (o)
Livorno (o)
13. Genoa 39p
H. VERONA (i)
MILAN (o)
TORINO (i)
Cagliari (o)

Adott tehát ez a 9 együttes, melyek 9 ponton belül vannak és a következő időszakban 9 olyan mérkőzés lesz, amikor valamilyen formában egymás ellen küzdenek meg, emellett 5 alkalommal még egy top 4-es csapat is belerondít a programjukba miközben mi… majd csinálunk valamit. Hogy mit az majd elválik, az idő majd elmeséli, de ha tényleg nem mondott le a vezetőség, ha tényleg nem mondott le a csapat Európáról, akkor tessék, tálcán kínálta fel nekünk a sors a lehetőséget, hogy még egy utolsó nagy levegőt vegyünk és mutassunk valamit, ha már úgy alakult – nyugodtan kijelenthető, hogy ötben végző csapat nyeri a kupát – hogy a 6. hely is EL-t ér.


Ettől nagyon messze vagyunk!

A szerző egyéni véleménye egyébiránt nagyon nem tükrözi azt az álláspontot, felvetést, lehetőséget, amiről ez a pár sor szól, szerinte régen vége van a szezonnak, az utolsó szög a BL párharc volt a koporsóban és az lezárta számára azt, de valamiért csak leírta ezeket a sorokat. Hogy azért tette-e, mert már megedződött annyira, hogy tényleg nem számít még egy kés a szívébe, azért, mert tényleg lát benne esélyt, azért, mert vannak még mindig olyanok, akik szerint oda lehet érni, azért, mert akart magának valami célt találni rövidtávon, hogy meg tudja magyarázni másoknak, miért ül le a képernyő elé és közben magával is elhitesse van még miért ezt megtennie vagy azért, mert egyszerűen unatkozott azt ő maga se tudja. Két dolgot viszont tud, az egyik az, hogy ezt a betűhalmazt a taktika, a játék, a vezetés, az edző, a helyzet, a lehetőségek minden szegmensének totális kizárásával szándékozott életre hívni (a másik, hogy azért, mert egyes szám harmadik személyben beszél magáról még nem teljesen alulbútorozott szellemileg), kizárólag azért, hogy kiderüljön tudunk-e még hinni, bízni abban, amiben nem nagyon lehet és talán nem is nagyon kellene. Tudunk-e ebbe a rég nem látott mélységű szezonba még egyszer beletenni egy darabot a szívünkből, tudva, hogy nagy esély van rá az is örökre elvész azzal, amit az utóbbi években, de főként idén elvesztettünk? EL tudjuk-e hitetni magunkkal, hogy önmagában az, hogy több tétmeccset játszhat jövőre a csapat elég kell legyen, hogy akarjuk Európát vagy inkább arra hajlunk, hogy a heti egy meccs az ami inkább a nekünk való ha már a BL-ről lemondhattunk?

És akkor legyen a végszó az, amivel kezdődött az egész és válaszoljátok meg Ti: Kapaszkodjunk valamibe?


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése