2015. január 24., szombat

Játék a számokkal

 Inzaghi Milanjával kapcsolatban sokat írtuk le, hogy teljességgel lehetetlen kiszámítani milyen formát mutat a csapat. Az pedig, hogy a bajnokság feléhez értünk lehetővé teszi, hogy kézzelfogható bizonyítékokat is szerezzük ezzel az állítással kapcsolatban. A mostani bejegyzés nem a Lazio és a Milan meccséről fog szólni, inkább egyfajta összegzés lesz az eddig látott meccsekről.




Eredetileg a Torino elleni mérkőzés beharangozójának szántam ezt a posztot, de aztán annyira érdekes eredmények születtek, hogy végül megvártam mire mindenkivel összefutott a Milan a bajnokságban. Hipotézisem az volt, hogy a Milan nehezen kiszámítható milyen eredményeket ér el, de aztán a tabella alapján összeállított listám érdekes eredményeket hozott. 


1. A BL-re hajtó csapatok

Ebbe a kategóriába kerültek azok, akik maximum 5 pontos hátrányban vannak a 3. helytől, ami ugyebár még selejtezőt érhet. A határral persze lehet vitázni, mert a 6 és 7 pontos lemaradás is bőven kezelhető, de talán most nem ezen van a hangsúly. Ebbe a metszetbe kell tehát helyezni a Juventust, a Romát, Laziót, Napolit, Genoát, Sampdoriát és a Fiorentinát. Előkaptam legszebb napjaimat idéző excel tudásomat és felvittem ezt az egészet egy táblázatba, hogy kiderüljön hogyan is szerepelt a Milan ezeken a találkozókon. A Milan kikapott a Juventus és Genoa ellen, ikszelt a Roma, Fiorentina és a Sampdoria ellenében, ellenben megnyert két mecset a Napoli és Lazio ellen. Összesen 9 pontot gyűjtve ebben az időszakban. Ha a begyűjthető pontok arányát nézzük, akkor a Milan a pontok 43%-át gyűjti be a rangadókon.




2. Középszarok

Ide soroltam azokat a csapatokat, amelyeket semmi nem zavartatja. Nincsen különösebben közel a Bajnokok Ligája (bár amilyen szoros a mezőny, az EL elérhető), de a kiesés szele sem legyinti őket különösebben, mert több mint 5 ponttal vannak a kiesőzóna előtt. Itt van a Palermo, Sassuolo, Inter, Udinese, Torino. Eddig ebből a csoportból 5 pontot szerzett a Milan. Ehhez kellett egy győzelem (Udinese) két döntetlen (Inter, Torino) és két vereség. Mindez azt jelenti, hogy a Milan a középmezőny ellen a pontok csupán 33%-át tudja megszerezni. Ez az adat leginkább azért lehet érdekes, mert jelenleg a Milant is ebbe a csoportba kellene besorolni a fentebbi definíció értelmében. Tehát Pippo Milanja számára komoly gondot okoz az erőfölény kialakítása hasonló teljesítményű csapatok ellen. 




3. A kiesőjelöltek

Írhatnám azt is, hogy a maradék csapatot raktam ide, de azért a biztonság kedvéért kifejtem kicsit bővebben is. Azok a csapatok vannak ebben a kategóriában, akik 5 pontra vagy közelebb vannak a kiesőzónától (18. hely), tehát jelenleg 21 pontjuk van vagy kevesebb. Maradt tehát a Chievo, Atalanta, Cagliari, Parma, Cesena, Empoli és Hellas Verona. Nézzük ezt számokban. Először is az szembetűnő, hogy a leginkább magabiztos teljesítményt ebben a kategóriában nyújtotta a Milan. Mindösszesen egy kieséssel küzdő csapattól kapott ki a Milan, azt pont a múlt héten gyűjtötte be. Három csapat ellen összejött a győzelem, további három ellen pedig ikszeltek Pippóék. Összesen 12 pontot szerzett a Milan, ami 57%-a a megszerezhetőknek. 



Lehet persze vitatkozni azzal, hogy pontosan hol húzható meg a különböző kategóriák határa, de talán arra alkalmas, hogy lássuk, mennyire esetleges a Milan játéka. A statisztikák azt mutatják, hogy szinte mindegy milyen erősségű ellenfél jön, a Milan egyik csapatra sem tudja biztosan ráerőltetni az akaratát. Arányaiban véve talán éppen a rangadókon megy leginkább a csapatnak, hiszen ott nevesebb ellenfelekkel is találkozni kell. A jobb eredmények valószínűleg a csapat stílusának tudhatók be, a kicsik ellen ugyebár nehezebb kontrázni. 

Az viszont több, mint aggasztó, hogy azok ellen megy legkevésbé, akik nagyjából hasonló teljesítménnyel állnak elő, mint a Milan. Külön érdekes, hogy igazából a keret erőssége alapján maximum az Intert lehet ebből a halmazból kiemelni, a többi csapat egyértelműen gyengébb állománnyal rendelkezik.

A transfermarkt becslése szerint a Milan jelenleg a 6. legerősebb kerettel rendelkezik a bajnokságban. Ezen csapatok közül 5 valóban meg is előzi a Milant. A sorból az Inter lóg ki, de ha lehet egy tippem, akkor nem maradnak sokáig a Milan mögött. Milannál gyengébb kerettel rendelkezők közül a Lazio, Sampdoria, Genoa hármas foglal el előkelőbb helyet a tabellán. Ugyanakkor nagyon hasonló teljesítményt nyújt a Palermo, Sassuolo és Udinese is, holott egyik csapat kerete sem éri el a Milannál becsült 183 millió euró felét.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése